Mesélnek az alapítók

Magyarország terápiája

Meglepő sikert mutat a Sport és Lélek – Sport-pszichoterápiás Egyesület november végi első konferenciája, amelyen több mint 150 érdeklődő vett részt.

Szükség van egy egész ország pszichológiai kezelésére?

Tapasztalataim szerint csak látszólag szélsőséges ez a gondolat. A jelen probléma kezdete valójában korábbra datálható: a 2008-as pénzügyi válság örvényként hozta magával a bizonytalanságot, amely pedig sok esetben létbizonytalanságba taszította az embereket. Ennek következtében a stressz oly mértékben emelkedett, ami a népesség nagyobb részében súlyos pszichés következményekkel járt. A járvány jelentősen rontott a helyzeten, a diákok nem tudták kialakítani a kortárs kapcsolatokat, aminek hosszú távú következményeivel a következő években fogunk szembesülni; a dolgozó népesség is a saját véleménybuborékjába költözött, extrém végletekig eljutva az önbíráskodásban és a valóságértelmezésben, ez pedig a kapcsolatok, a társadalom szétesését hozta magával.

Nem két nagyravágyó pszichológus extravagáns ambícióinak kiéléséről van szó: ők valóban megláttak valamit, ami a más szakmákban dolgozó többség számára nem evidens.

A probléma gyökerei egyértelműen nem beazonosíthatóak: gazdaságiak, politikaiak, társadalmiak, pszichológiaiak, mindezek együtt, bár nem tudhatjuk, mi volt előbb. Kik vagy mely ország(ok), gazdasági körök, cégek állnak a negatív folyamatok hátterében? Újabban már ezeroldalas elemzéseket is olvashatunk minderről, de a valódi válasz még csak nagyon keveseknek van a birtokában. Mit tehet tehát a csendes többség a saját érdekében ahelyett, hogy feladná és fonnyadó falevélként hagyná magát sodortatni az események viharával? A pszichológia, ahogy a konferencia ezt megmutatta, eszközünk lehet ebben a helyzetben, ha nem is ad mindenre választ.

Tudatos lényekként, élve szabad akaratunkkal rajtunk áll, hogy elzárkózunk-e mások eltérő gondolkodásmódjától, vagy a polgári társadalom tagjaként hajlandóak vagyunk értelmes, kulturált hangnemű vitába bocsátkozni felebarátainkkal, hogy egy jobb és élhetőbb világot teremtsünk mi magunk, a gazdaság, a politika és a média eszközeivel. Van rá egy halvány esély, hogy ha ezt a nyitottságot a „terápia” során ki lehet alakítani, akkor megállhatunk a lejtőn. Legalábbis számomra megnyugtató ez a gondolat.

Ritkán találkozunk azzal a nagyvonalúsággal, amelynek első közös eredménye a huszonkilenc szerző által írt, mintegy félezer oldalt kitevő Dobbantó című kötet, amelynek anyagi fedezetét a „konyhapénzből” különítették el. Az utóbbi néhányezer évben a magánvagyon önkéntes alapú közzétételére alig láthatunk ilyen példákat (persze a filléres adományokkal lehet dicsekedni). Mint tudjuk: a közvagyon inkább hajlamos elveszíteni közpénz jellegét. Pedig alig egy éve alakult meg az egyesület, bár a tagok, két pszichológus „álmát” követve, sokkal régebben dolgoznak együtt.

Az egyesület vezetői 5–17 év közötti gyermekeik számára szeretnének egy élhető társadalmat építeni, ahol fizikai, de főként lelki biztonságban tudhatják majd őket. Két évtizedes tapasztalatuk birtokában meggyőzően állítják, hogy a cél eléréséhez rendelkezésükre állnak az eszközök, és ezeket az eszközöket szeretnék átadni mindenkinek: edzőknek, trénereknek, a sporttal kapcsolatban álló döntéshozóknak, sportolóknak, de főleg a szülőknek és a gyermekeiknek. Gondoljunk csak bele, a sportban a rendszeresség, , a kitartás, a testtudatosság, a figyelemfókusz, az alázat, az együttműködés, a segítségkérés, az önbizalom, a szabálytudat, a kreativitás, a felelősségvállalás, a játékosság, a holtpontok,  a kudarcok megélése és még számtalan olyan faktor elevenedik meg napról napra és évről évre, amely, ha a gyermekek fejlődését vesszük szemléleti alapul, nem csupán szimbolikusan, de a valódi felnőtté válást készíti elő, és az élet kihívásaira ad kiváló megküzdési stratégiákat.

Az, hogy az egyesületben van-e elég erő, hogy ne csak a sport területén, egyéni esetekkel foglalkozva tevékenykedjenek, nagy kérdés. Valójában hosszú távon derül majd ki, hogy mire képes ez a civil kezdeményezés.

Különösen a kilátástalannak tűnő időkben van szükségünk a reményre. A Sport és Lélek tagjai megmutatták, van is miben állhatatosan reménykedni.


Benkő Krisztina