I. Magyar Sportpszichológiai Nap Szülőknek
I. Magyar Sportpszichológiai Nap Szülőknek
„Láss túl az eredményen – értsd meg, mi zajlik a lelkében.”
A sport világában a reflektorfény legtöbbször a gyerekeken és az edzőkön van. De van valaki, aki csendben, mégis meghatározó szerepet játszik minden sikerben és kudarcban: a szülő.
Ő az, aki ott áll a pálya szélén, aki meghallgat, biztat, elvisz edzésre, versenyre, vagy éppen próbálja feldolgozni a csalódást a gyerekkel együtt. És miközben mindent megtenne érte, sokszor nem tudja pontosan, hogyan támogassa jól.
Az I. Magyar Sportpszichológiai Nap Szülőknek erről szól:
hogyan lehetünk biztonságot adó, támogató háttérország a sportoló gyerekeink számára – anélkül, hogy túlságosan nyomnánk őket, vagy épp elengednénk a kezüket.
A nap során sportpszichológusok, edzők és olimpikonok közösen segítenek abban, hogy a szülők jobban megértsék a sport lelki oldalát.
Gyakorlati példákon keresztül mutatjuk meg, hogyan lehet egyensúlyt találni teljesítmény és jóllét, motiváció és pihenés, támogatás és önállóság között.
Miről lesz szó?
Mit jelent ma sportszülőnek lenni, és miért olyan meghatározó a szerepük a gyerekek sportpályafutásában?
Hogyan segíthet a szülő abban, hogy a sport fejlessze, ne kimerítse a gyereket?
Milyen a jó edzői hozzáállás, és mit tehet a szülő, ha szeretné megtalálni a gyerekének a megfelelő sportközeget?
Mit él meg a versenyző gyerek, mire van tőled igazán szüksége egy-egy időszakban?
Hogyan alakítsunk együttműködő kapcsolatot az edzővel, a gyerekkel és a sportközeggel – hogy a fejlődés valóban közös folyamat legyen?
Az előadások után egy igazán integrált kerekasztal-beszélgetéssel zárjuk a napot, amelyben részt vesz versenysportoló, sportvezető, sportszülő és sportpszichológus is. Célunk, hogy a szó legszorosabb értelmében egy asztalhoz ültessük a sportközeg minden szereplőjét, ahol kibontakozhat ennek a rendszernek a komplexitása és az is, hogy végső soron minden szereplő a sportoló gyermek fejlődéséért dolgozik - ezért az együttműködésük és kommunikációjuk a siker záloga.
A nap végére minden résztvevő közelebb kerülhet ahhoz, hogy
felismerje: nincs egyetlen jó út, de van egy közös cél – hogy a sport örömforrás maradjon, és a gyerek a saját tempójában, a saját motivációját követve fejlődhessen.
🎯 Időpont: 2026.03.21.
📍 Helyszín: La Vida Duna Rendezvényház, Budapest
🎙️ Előadók: sportpszichológusok, edzők, olimpikonok
👥 Kinek szól: minden szülőnek, aki szeretné jobban érteni gyermeke sportélményeit, és tudatosabban támogatni őt a fejlődésben
A szervezőkről
Bóna Krisztina sportpszichológus és Kárász Anna olimpikon kajakos már több éve közösen dolgoznak a sportszülők támogatásának területén. Együttműködésük a Szegedi Vízisport Egyesületben kezdődött, itt indították el a sportszülőknek szóló interaktív beszélgetéseket, melyek azóta már több más klubban is sikeresen megrendezésre kerültek. Azt tapasztalják, hogy a szülők igénylik is ezt a fajta segítséget, mert a sportközeg komplex elvárásai rájuk is hatással vannak, és keresik annak a módját, hogy hogyan tudnak a gyerekeik mellett önazonos módon jelen lenni. Több más egyesületnél tartott sikeres előadás után fogalmazódott meg bennük az elhatározás, hogy az eddig felhalmozott tudást és jó gyakorlatokat egy szélesebb rétegnek is átadják, és elkezdjék a sportszülői közösségépítést is egy ilyen szakmai nap keretein belül.
Krisztina a Sport és Lélek Egyesület tagja annak megalakulása óta. Az elmúlt tíz évben dolgozott magyar és nemzetközi sportolókkal, illetve csapatokkal az utánpótlástól egészen az olimpiai szintig. Hisz abban, hogy a fiatal sportolók sportbeli- és személyiségfejlődésének kulcsa is az őket körülvevő felnőttek – edzők, szülők, szakemberek – közötti nyílt, támogató együttműködésben rejlik.
Anna a Sport és Lélek Egyesület oszlopos tagjaként szintén régóta azon dolgozik, hogy a sportpszichológia tudásbázisát a mindennapi életbe, a sportoló gyerekek és családjaik világába is átültesse. Korábbi egyesületében, a Szegedi Vízisport Egyesületben mentorként és mentáltrénerként segítette a fiatalokat abban, hogy tudatosabb sportolókká váljanak – miközben megőrzik a sport örömét is.
A Sport és Lélek Egyesület szakemberei nap mint nap találkoznak azzal, hogy a teljesítményorientált közegben a szülők gyakran maradnak kapaszkodók nélkül. Sok kérdés, dilemma és kétség fogalmazódik meg bennük, miközben a legtöbben valóban keresik a válaszokat:
hogyan lehet(ne) még jobb sportszülőnek lenni?
A Sport és Lélek Egyesület célja, hogy olyan sportszülői közösséget építsen, ahol a hasonló helyzetben lévő szülők egymástól is tanulhatnak, és ahol a kérdéseikre szakmai, de emberi válaszokat kaphatnak.